A növények szaporítása

A HAJTÓSZEMZÉS

Ha szaporítani szeretnénk kedvenc növényeinket, alapvetően kétféle mód közül választhatunk. Az egyik az ivaros (generatív) szaporítás, vagy ismertebb nevén, a magvetés. Ezzel csak az a gond, hogy ha hibrid növényünkről származó magot vetünk el, akkor az abból fejlődő növények valószínűleg különbözni fognak az anyanövénytől, tehát nem lesznek fajtaazonosak. Például hiába vetjük el a Starking alma magját, leendő fánkon nem Starking fajta fog teremni. Ezt kiküszöbölhetjük, ha valamelyik ivartalan szaporítási módot választjuk. Ilyen módon lehetővé válik egyetlen értékes egyed előnyös tulajdonságának, vagy tulajdonságainak rögzítése, átvitele az utódnövénybe, ami az eredeti növény klónja lesz, tehát genetikailag megegyezik azzal.

Az ivartalan (vegetatív) szaporítási módoknak két nagy csoportja van.

Autovegetatív szaporításról esetén az új egyed gyökérregenerációval jön létre. A vegetatív rész regenerációja az anyanövényekről leválasztva, vagy azzal a kapcsolatot megtartva is végbemehet. Az első esetben dugványozásról beszélünk, míg az utóbbihoz tartozik a bujtás, a sarjakról és az indanövényekről történő szaporítás.

Xenovegetatív szaporítás során egy genetikailag különböző egyeddel történő összenövesztés történik (oltás, szemzés). Oltás során egy több rügyet tartalmazó vesszőt (oltóvesszőt, vagy oltócsapot), szemzés során pedig egyetlen hajtórügyet helyezünk az alanyba. A szemzés, attól függően, hogy mikor végezzük, lehet alvó-, és hajtószemzés. Az alvószemzés azt jelenti, hogy a vegetációs idő vége felé, nyár végén, ősz elején behelyezett szem még abban az évben összeforr ugyan az alannyal, de nem hajt ki, hanem majd csak a következő év tavaszán. A hajtószemzést viszont tavasszal végezzük, így a nagyjából három hét alatt végbemenő forradás után ki is hajt a rügy. Az alábbiakban ez utóbbi szemzési módot fogom bemutatni egy konkrét eset alapján, melyet magam végeztem március végén. Esetünkben Starking fajtát szemeztem egy idős almafa egyik vesszőjébe.

Az első lépés már jóval a szemzés előtt megtörténik, ez nem más, mint a vesszők begyűjtése a szaporítani kívánt fajtáról. Ezt a fa nyugalmi időszakában kell megtenni, mielőtt még elkezdenének megduzzadni a rügyek. Ezután hideg helyre, például hűtőbe helyezzük a vesszőket, így biztosak lehetünk benne, hogy a tavaszi felhasználásig azok nyugalomban maradnak. A szemzést akkor kell elvégezni, mikor az alanyban már megindult a nedvkeringés, és a rügyek megpattantak. A lényeg tehát, hogy nyugalomban lévő rügyet helyezünk egy már megindult alanyba. Ha tehát az oltóvesszőt nyugalomban tudjuk tartani, akár nyáron is elvégezhetjük a szemzést. Persze érdemes minél előbb, hogy mire jön a tél, meg tudjanak erősödni a hajtások. Fontos még, hogy egészséges vesszőről származó rügyekkel dolgozzunk!

Lássuk magát a szemzést képekben:
A szemzésnek több módja is ismert, jómagam a chip-szemzést szoktam alkalmazni, mert az a tapasztalatom, hogy ezzel érhető el a legbiztosabb forradás. Ráadásul a T-szemzéssel ellentétben nem követelmény, hogy az alany “adja a héját”.

img 20210323 170043

Első lépésként megszedjük az egészséges, nyugalomban lévő vesszőket a tél folyamát, melyeket tavaszig eltárolunk.

img 20210323 193500

Mikor eljön a szemzés ideje, a vesszőből kivágonk egy rügyet

img 20210323 201027

Ezután a beszemezni kívánt alanyban ejtünk egy ugyanakkora vágást. 

img 20210323 200938

A nemes rügyet ráhelyezzük az alanyba ejtett vágásra.

img 20210323 200835

Ezután oltószalaggal, vagy szigetelőszalaggal körbetekerjük.